Magatartási kódex
Az Immedica általánosságban elvárja munkatársaitól, hogy az alapvető értékeinknek megfelelően, felelősségteljesen viselkedjenek a munkatársaikkal, üzleti partnereinkkel és a társadalom tagjaival szemben, valamint, hogy tisztában legyenek azzal, hogy ha az Immedica falain kívül tevékenykednek, joggal feltételezhetik, hogy az Immedica alkalmazottai, és a vállalatot képviselik.
Hatáskör és felelősség
Az Immedica Magatartási kódexe az Immedica minden alkalmazottjára, átmeneti munkavállalójára, tanácsadójára, ügynökére vonatkozik, illetve mindenkire, aki az Immedica nevében munkát végez.
A jelen Magatartási kódex elismeri, hogy a törvények és vonatkozó jogszabályok betartása az Immedica nevében folytatott üzleti tevékenység során alapvető kötelesség, az egyes alkalmazottak felelősségének alapvető része.
A szociális és fenntartható üzletvitel fontos szerepet kap a vállalati versenyképesség, jövedelmezőség, valamint a részvényesek felé biztosított értékek szempontjából.
Az emberi jogok tiszteletben tartása, a tisztességes foglalkoztatás és biztonságos munkakörülmények elősegítése, a környezetvédelmi felelősségvállalás és a magas szintű üzleti etikai normák érdekében a Magatartási kódex globálisan mindenkire vonatkozik, az Immedica minden tevékenysége tekintetében.
Termékek minősége és biztonságossága
A betegek biztonsága a legfontosabb az Immedica számára. Fejlesztési, gyártási, tárolási és terjesztési tevékenységeink során betartjuk az összes vonatkozó törvényt és előírást, beleértve azt is, hogy jelentjük mindazon biztonsági adatokat, amelyek célja, hogy garantálják a gyógyszerészeti termékek biztonságosságát és minőségét. Belső irányelveinket, szabványosított üzemi folyamatainkat is betartjuk, melyek célja a betegek biztonságának szavatolása, valamint a termékeink minőségének biztosítása.
Kapcsolat az egészségügyi szakemberekkel
Az Immedica elkötelezett a hatályos törvények, rendeletek és ipari kódexek betartása mellett, a regionális és helyi ipari egyesületek által felállított kódexeket is beleértve, az egészségügyi szakemberekkel való kapcsolattartás során.
Nem adunk, kínálunk vagy ígérünk pénzt, árucikkeket, vendéglátást, ajándékokat vagy más értékkel bíró eszközöket, hogy termékeinket javasolják vagy előnyben részesítsék.
Amikor tanácsadó szolgáltatást, tanácsadó testületi szolgáltatásokat vagy bármely egyéb szolgáltatást kérünk egészségügyi szakemberektől, jogos üzleti érdekeink vannak, ezért nem fizetünk többet az elvégzett szolgáltatásért a normál piaci árnál.
Hirdetések és promóciók
Az Immedica elkötelezett, hogy betartsa a promóciós tevékenységeket és hirdetéseket szabályozó, hatályos törvényeket, rendeleteket és ipari kódexeket, és azoknak megfelelő, etikus módon végezze ezen tevékenységeket.
Betartjuk a hatályos vállalati folyamatokat, amelyek célja biztosítani, hogy promóciós adataink és hirdetéseink megfeleljenek a hatályos előírásoknak, és pontos, kiegyensúlyozott, tisztességes, tudományos tényekkel alátámasztott, nem csalárd vagy félrevezető módon végezzük az ilyen tevékenységeinket.
Nem népszerűsítjük termékeinket egy adott célra egy országban, amíg a szükséges jóváhagyást meg nem kaptuk az adott célra történő népszerűsítéshez az adott országban.
Korrupció és megvesztegetések tiltása
Az Immedica alkalmazottai betartják a kormányzati tisztviselők megvesztegetését tiltó minden hatályos törvényt és rendeletet, továbbá a külföldi kormányzati tisztviselők megvesztegetését tiltó hatályos törvényeket és rendeleteket. Az Immedica elutasítja a korrupció minden formáját, a zsarolást és megvesztegetést is beleértve.
Nem adunk, kínálunk vagy ígérünk megvesztegetést (köztük pénzt, árucikkeket, vendéglátást, ajándékokat vagy más értékkel bíró eszközöket) közvetlenül vagy közvetetten kormányzati tisztviselőknek vagy külföldi kormányzati tisztviselőknek. Ezenfelül nem adunk fizetést vagy előnyöket a privát szektor alkalmazottainak, hogy befolyásolva őket üzleti előnyt szerezzünk vagy megtartsuk üzleti előnyünket.
Biztosítjuk továbbá, hogy mindazok, akik a nevünkben járnak el, – mint például az ügynökeink – nem vesznek részt korrupcióban.
Beszerzés
Az Immedica beszerzéssel foglalkozó munkatársai őszintén, megbízhatóan és szakértő módon járnak el a beszállítói és alvállalkozói szerződések kapcsán.
Beszerzőink, valamint a beszerzési folyamatban részt vevő vagy a beszállítóinkkal kapcsolatot tartó más munkatársaink nem tájékoztatnak harmadik felet a versenyképes árakról és egyéb feltételekről.
Minden beszerzési tevékenység megfelel minden hatályos törvénynek, jogszabálynak és kapcsolódó rendeleteknek, minden olyan piacon, ahol aktívak vagyunk. A beszerzők, és a beszerzési lánc más szereplői soha nem vesznek részt olyan tevékenységekben, amelyben törvénytelen együttműködés történik, ahol a verseny korlátozva van, például ármegállapodásokkal, beleértve a termelési kvótákat stb. Az Immedica alkalmazottai minden ilyen ügyben együttműködnek minden illetékes hatósággal.
Ezenfelül betartunk minden hatályos törvényt és rendeletet a termékek, gépek és technológiák exportjára is importjára vonatkozóan. Az árucikkek vagy technológiák exportálásáért és/vagy importálásáért felelős munkatársak tájékozódnak ezen törvényekről és rendeletekről.
Verseny és trösztellenesség
Minden országban betartunk minden versenypiaci és trösztellenes törvényt, ahol érdekeltek vagyunk. Különös tekintettel az alábbiakra:
- Nem osztunk meg információkat a versenytársakkal az árakról, gyártási teljesítményről, gyártási kapacitásokról, ügyfélválasztásokról vagy más versenypiaci adatokról, és nem kötünk megállapodásokat ezen ügyekről (például az árak rögzítéséről, piacok felosztásáról és ajánlatok manipulálásáról).
- Nem veszünk részt kereskedelmi egyesületek értekezletein vagy más értekezleteken a versenytársainkkal, ha gyaníthatóan ilyen információcserét vagy megállapodást kérhetnek.
- Nem írjuk elő a viszonteladói ár törvénytelen korlátozását a nagykereskedőink, terjesztőink, engedélyeseink, értékesítési ügynökségeink vagy más felek számára.
Page Break
Vagyontárgyak és személyi tulajdonjogok védelme
Megóvjuk az Immedica pénzvagyonát, tulajdonát és más vagyontárgyait, azokat kizárólag az Immedica felé vállalt kötelezettségeink teljesítésére használjuk, azokat nem tulajdonítjuk el vagy sikkasztjuk el saját vagy harmadik felek céljaira.
Az alkalmazotti jogviszony alatt és után bizalmasan kezelünk és megvédünk minden bizalmas információt, beleértve az üzleti titkokat és vállalati vagy technikai adatokat az Immedicával és termékeivel kapcsolatban, és nem adunk át illetéktelenül ilyen adatokat harmadik félnek, továbbá nem használjuk az ilyen adatokat az Immedica felé vállalt kötelezettségeink teljesítésén felül más célokra.
Az Immedica által birtokolt, kifejlesztett vagy megszerzett szellemi tulajdon az Immedica fontos vagyontárgya. Ezért gondosan óvjuk az Immedica szellemi tulajdonát, és teljes mértékben együttműködünk az Immedica szellemi tulajdonjogának létrehozásában, megóvásában, megőrzésében és megvédésében.
Az Immedica tiszteletben tartja a bizalmas információkat és harmadik felek szellemi tulajdonjogát. Ezért nem szerzünk vagy sértünk meg ilyen információkat törvénytelen vagy etikátlan módon közvetlenül vagy ügynök által, nem osztunk meg helytelenül ilyen információt harmadik féllel sem, és nem használunk fel jogtalanul ilyen információkat. Ezenfelül nem kérünk bizalmas információkat az Immedica alkalmazottaitól korábbi munkaadóikról.
Belső információk és kereskedelem
Az Immedica rendelkezhet korlátozott számú befektetésekkel részvénytársaságokban. Amennyiben az Immedica birtokában lévő adatok belső információnak vagy érzékeny információnak tekinthetők, „tiltólistát” készítünk, amelyet az alkalmazottak vagy más képviselők kötelesek betartani (ezzel a későbbiekben foglalkozunk).
Az Immedicához társított személyzet vagy vezetőség számára ezért tilosak az alábbiak:
(a) piaci manipuláció és bennfentes kereskedelem;
(b) pénzügyi eszközökkel való kereskedelem, melynek eredményeképp visszaél vagy illetéktelenül feltár bizalmas adatokat;
(c) olyan pénzügyi eszközökkel való kereskedelem, amelyek tiltólistán szerepelnek, amennyiben nem kért előzetes hozzájárulást (lásd „Tiltólista” összefoglalása lent); ezenfelül az Immedicához társított személyek számára ezen okokból szintén tilosak a következők:
(a) információkat sugallani harmadik félnek, információkat szerezni harmadik féltől és/vagy információkat felfedni harmadik fél felé, amelyek az Immedicához társított személy birtokában vannak, jogosan feltételezhető, hogy birtokában vannak, vagy a harmadik felet valószínűleg arra vezetnék, hogy:
(i) tiltott tranzakcióban vegyen részt vagy olyan magatartást tanúsítson, amely más módon jelentheti a függő tranzakciókkal kapcsolatos adatokkal való visszaélést; vagy
(ii) más személynek tanácsot adjon, illetve más személyt rábírjon tiltott tranzakcióban való részvételre. Végezetül, az Immedicához társított személyzet számára tilos egy rokont rávenni, hogy a fentiek bármelyikében részt vegyen az ő nevükben, vagy a rokon nevében.
Személyes adatok
Az Immedica irányelvei szerint tiszteletben tartja a „személyes adatok” magánjellegét. A személyes adatok olyan adatok, amely alapján azonosítható egy illető a neve, születési ideje vagy más kapcsolódó adat alapján. Ez tartalmazhat adatokat az alkalmazottakról, betegekről, klinikai vizsgálatok alanyairól, orvosokról, ügyfelek alkalmazottairól vagy másokról.
Azokban az országokban, ahol érdekeltek vagyunk, betartunk minden hatályos törvényt és rendeletet a személyes adatok védelmére vonatkozóan. Ezen törvények és rendeletek országonként változnak. Azonban legalább az alábbiakat betartjuk:
- Személyes adatokat csak jogos üzleti célokra és törvényes módokon gyűjtünk, azokat nem osztjuk meg, és nem használunk személyes adatokat a jogos üzleti célokon kívül más célokra, kivéve ha a törvények másként írják elő.
- Teljesen betartjuk az új GDPR rendeletet.
- Ésszerű biztonsági megoldásokkal védjük a személyes adatokat a véletlen elvesztéssel, megsemmisüléssel vagy illetéktelen hozzáféréssel, felhasználással, módosítással vagy megosztással szemben.
Vállalati nyilvántartás
- Vállalati nyilvántartás: megfelelünk minden hatályos törvénynek, rendeletnek és vállalati irányelvnek a vállalati könyvelésre vonatkozóan. Minden tranzakciót precízen és megfelelően nyilvántartunk a vállalati könyvelésben az általánosan elfogadott könyvviteli irányelvek szerint, és nem teszünk helytelen vagy valótlan bejegyzéseket. Belső kontrolling rendszert tartunk fenn annak biztosítására, hogy minden tranzakció helyesen és megfelelően nyilván legyen tartva.
Munkahely
- Kapcsolat a beszállítókkal és ügyfelekkel: Beszállítóinkat és ügyfeleinket tisztességes és objektív normák szerint választjuk ki anélkül, hogy személyes kapcsolatok miatt bárkit is előnyben részesítenénk.
- Vendéglátás és ajándékok: Nem fogadunk el vagy kérünk törvénytelen vagy helytelen előnyöket (például pénzt, árucikkeket, vendéglátást, ajándékokat vagy más értéktárgyakat) beszállítóktól, ügyfelektől, vagy másoktól, akikkel üzleti tevékenységet folytatunk.
- Személyzeti ügyek: A személyzeti ügyeket pártatlanul és tisztességesen kezeljük, nem adunk személyi kapcsolatok alapján előnyt alkalmazottaknak személyzeti ügyek kezelése során, például a felvételkor, kiértékeléskor, áthelyezéskor vagy előléptetéskor.
- Az Immedica semmilyen formában nem tolerálja a gyermekmunkát. A törvényben előírt minimális munkavégzési korhatár alatti személyeket nem alkalmazunk az ENSZ gyermekjogokról szóló egyezménye alapján.
- Az Immedica semmilyen formában nem tolerálja a kényszer-, kötelező vagy nem önkéntes munkát. Ide tartozik minden olyan munka vagy szolgáltatás, amit valakitől büntetés terhe mellett kikényszerítenek, és amelyet az adott személy nem önként vállalat el és saját akarata ellenére végez.
- Az Immedica tiszteli a sokszínűséget, nem tolerálja a diszkriminációt, zaklatást vagy visszaéléseket. Az Immedica nem vesz részt fizikai, szexuális, pszichológiai, verbális vagy más fajta zaklatásban vagy visszaélésben, vagy bármilyen egyéb tevékenységben, ami ellenséges munkakörnyezetet teremthet. Minden alkalmazottat saját képességeinek, szakértelmének, tapasztalatainak, magatartásának, munkahelyi teljesítményének és a munkával kapcsolatosan mutatott potenciáljának megfelelően fogunk kezelni minden munkáltatói döntés során, beleértve többek között a felévtelt, előléptetést, kompenzációt, juttatásokat, képzéseket és felmondást. Az Immedica megteszi a megfelelő lépéseket az ilyen diszkriminációval és zaklatással szemben.
- Minden alkalmazottunk élhet törvény adta jogaival, hogy, saját elhatározásból olyan szervezeteket hozzanak létre, azokhoz csatlakozzanak, vagy tartózkodjanak a csatlakozástól, amelyek alkalmazottként az érdekeiket képviselik. Az Immedica az alkalmazottak azon törvény adta jogát is tiszteletben tartja, hogy kollektív szerződést kössenek, önkéntes egyesüléseket hozzanak létre, amelyen keresztül az alkalmazottak megbeszélhetik és megtárgyalhatják viszonyukat, amennyiben azt a helyi törvények lehetővé teszik.
- Munkavállalói egészség és biztonság: az Immedica számára fontos az egészséges és biztonságos munkakörnyezet megteremtése alkalmazottai számára. Teljesítünk minden munkahelyi egészségre és biztonságra vonatkozó törvényt, rendeletet és vállalati irányelvet. Ennek megfelelően az Immedica mindent megtesz a munkahelyi balesetek vagy megbetegedések megelőzéséért.